Béb község története

A nagyobb erdőfoltokkal tarkított, patakokkal sűrűn behálózott, sztyeppére hasonlító vidék a Bakony és a Marcal között mindig alkalmas volt az ember megtelepedésére. Béb területén eddig a legidősebb emberi nyomok a bronzkor végéről, az urnasíros kultúra korából származnak. Ezek a falu belterületétől délre, Pásztorházi-dűlőben kerültek elő 1930-ban, illetve az 1967-es terepbejáráskor.

A következő időszak, melyből ismertek régészeti leletek, a római kor. Ezek a falu belterületén és szintén a Pásztorházi-dűlőből származnak. A Pásztorházi-dűlőben 1930-ban talált leletek arra utalnak, hogy itt egy villagazdaság lehetett. A legérdekesebb egy pikkelyes díszítésű kőoszlop töredéke (1. kép), mely egyaránt lehetett lakóépület, síremlék, vagy kultuszhely része. Ezen kívül későrómai korra tehető csontvázas sír, 2-3. századi tegulák (tetőcserepek) és edénytöredékek, a Constantinus-dinasztia (335-341.) és II. Constantinus (351-361.) által vert pénzek kerültek elő. A leletek alapján a villa a 2-4. század során állt fenn. Tulajdonosáról semmit nem tudunk. Ugyanitt 1994-ben, a gázvezeték fektetése során Constantinus-érmét és római kori edénytöredékek kerültek elő. Mátyás István bébi lakos ugyanekkor a temetőben talált II. Constantinus uralkodásának idejéből való érmét ajándékozott a pápai múzeumnak.

A Fő utcában 1913-ban, útépítés során találtak először római emlékeket: 4. századból származó érméket, I. Constantinus (306-367) korában vert érmét és edénytöredékeket. Ugyanekkor telepnyomokat is megfigyeltek. Az 1968. évben végzett árokásás során az iskola, a templom és a fő u. 54. sz. ház előtt hét egymással párhuzamos, az útra merőlegesen futó falat vágtak át,, ezek legalább három épülethez tartozhattak.. Az árok falában és a kidobott földben sok tegula-darabot, 2-3. századból való cserépedénydarabokat találtak. Az 1994-ben fektetett gázvezeték földmunkái során szintén bolygatták a területet. Ekkor megállapították, hogy a tegulák másodlagosan felhasználva vannak a kőfalakba beépítve.

A honfoglaló magyarok érkezésekor a Dunántúl frank uralom alatt állt, s grófságokra osztva kormányozták. A 8. századi, az avarok leigázására indult frank hadjáratok ezt a vidéket elkerülhették, az itteni nép békében élte meg a magyarok érkezését. Legalábbis erre utalnak a környék szláv eredetű patak- és falunevei. Kniezsa István szerint a szlávok fő tömegei a Bittva, Torna, Gerence, Hajagos, Tapolca mentén éltek, ezek ugyanis mind szláv eredetű nevek. A környező faluk közül Teszér, Döbrönte, Vinár, Dabrony, Alásony, Szücs, Kup, Noszlop, Zsemlér neve vezethető le szláv eredetből.

Béb nevének eredetéről van olyan feltételezés, hogy német eredetű, a Beb, Bebe személynévből ered. Ez esetben felvetődik, hogy a magyar honfoglalás előtti bajor birtokos neve őrződött meg a falu nevében. Ha ez így is van, ez nem jelenti, hogy lakói is bajorok voltak.

A megérkező magyarok (akik feltehetőleg a Szalók nemzetség pásztorai és harcosai voltak) népes szláv lakosságot találtak az etelközi hazájukhoz hasonló földrajzi - vízrajzi - domborzati viszonyokkal rendelkező tájon: az alacsony dombokat a szántók között tölgyes ligetek borították, a völgyekben kanyargó patakok partjait fűzfák és nyárfák kísérték. Bármennyire is megfelelő volt a terület, a letelepült földművelők falvai és földjei miatt nem tudták a nagyállattartó gazdálkodást folytatni. A nagyszámú fennmaradt szláv víz- és településnév azt jelzi, hogy ezt a vidéket csak viszonylag későn szállták meg.

Előbb az állatállományát vesztett családok telepedhettek be a szlávok közé. Végleg áttérve a földművelésre (amit "mellékfoglalkozásként" addig is űztek) feltehetőleg előbb külön falvakat alkottak, csak később keveredtek, főleg házasság révén, az őslakosokkal.

Később királyi birtok lett, valószínűleg a bakonyi erdőispánság része, majd még 1253 előtt királyi adományként magánkézbe került. A későbbi Bébi nemi család őse kapta meg, vélhetőleg cserébe fegyveres szolgálattal tartozott a király(ok) háborúiban.

A 13. század közepén már biztosan állt Béb falu Szent Mór tiszteletére szentelt temploma. Mivel a 11. század elején alapított bakonybéli bencés apátság temploma is Szent Mór tiszteletére épült, feltételezik, hogy az apátság szerzetesei alapították a bébi templomot is, hiszen maga a kolostor is csak pár óra járásnyira van innen, a koppányi, kezdettől az apátság tulajdonában lévő birtok még közelebb. Felmerült az a gondolat is, hogy a templom már I. (Szent) István második törvénykönyvének (1030-1038) 1. pontja rendelkezése alapján épült: "Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két házzal, ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel és harminc aprójószággal. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök." (Szilágyi Loránd fordítása.). A faluk között álló templom tehát a szolgák és a pap házával, az istállókkal magja lehetett egy új falu kialakulásának is, ha addig esetleg nem is állt itt falu, főleg ha figyelembe vesszük, hogy I. Béla koráig a vásárok tartását is a templom mellett tették kötelezővé, a heti templomba járás napján, azaz vasárnap.

1256-ban kelt az oklevél, melyben először említik Béb falut. Ekkor Chepán, Guge, György, Zuda és Bébi Péter fia Miklós perbe keveredett a váradi káptalannal. A per tárgya a szomszédos Gyimót területén fekvő birtok tulajdonjoga volt. A felsoroltak rokoni viszonyait az oklevél nem közli. A későbbi oklevelekben a falu egyetlen birtokosaként Bébi Miklós, majd az ő örökesei szerepelnek. Több alkalommal esik szó Miklós unokatestvéreiről, Bánai Imre fiairól: Mihályról, Benedekről és Imréről, akikkel együtt több birtokadományban részesült. A század második felében Bébi Péter fia Miklóst és Bánai Imre fia Mihályt több ízben comesként említik a fennmaradt oklevelek, tehát az előkelő, országvezető réteg tagjai voltak. Miklós 1283-ban a határon fekvő Galgóc vármegye ispánjának tisztét töltötte be.

A következő, Bébbel foglalkozó oklevél 1270-ből származik. Ekkor egy birtokmegosztási egyezség során ismét felsorolták a birtokosokat: Bébi Péter fia Miklós, György, Chepán fia János, László és Guge özvegye. Az egyezség tárgya egy ház, mely feltehetően Guge özvegyének birtokán állt, és két szolga (Zobou és Maroch) voltak. Ezekre a vagyontárgyakra Miklós tartott igényt. Minthogy később nem hallunk a többiek leszármazottairól valószínűleg a család többi ága kihalt, így maradt Béb egyetlen birtokosa Miklós, majd utódai. Miklósnak egy fiútestvéréről tudunk, aki azonban Győr ostromában, 1273-ban elesett.

Ennél az ostromnál Miklós is ott volt, ő súlyos sebet kapott. Miklós harcias férfi volt: 1273-ban Győr ostroma után, sebesülése ellenére, részt vett a kunok elleni háborúban: a Bodrog megyei Hajszentlőrinc monostorát védte unokatestvérével, Banai Mihállyal együtt, familiárisaik közül 37 elesett vagy kapott sebet. Mindketten ott voltak a morvamezei csatában 1278. augusztus 28-án, ahol Miklós lábát lándzsa döfte át, de ő tovább harcolt, s két német lovagot ejtett foglyul, Mihályt pedig lándzsával letaszították lováról, kísérői alig tudták kimenteni. A lázadó Aba Finta szalánci várát ostromló seregben 1280-ban ismét ott vitézkedett Bébi Miklós. Ezúttal az arcán sebesítette meg egy lövedék, az oklevél szerint halálosan. Azonban ezt is túlélte, és a fellázadt kunok elleni hódtavi csatában (1280 vagy 1282) ismét a király seregében harcolt. Egy oklevél szerint 1284-ben még élt, azonban mikor IV. (Kun) László 1289. november 9-én kelt oklevelében Babnai Mihályt és rokonait megerősíti korábbi adományaiban, megemlíti, hogy Bébi Miklós a király szolgálatában életét vesztette. Miklós birtokai fiára, Lászlóra szálltak. A 14. században a birtokközpont a Sopron megyei Pinnyére helyeződött át, Bébi Miklós Fia László már Pinnyei Lászlónak titulálja magát.

A Bébi-Banai család családfája:

Családfa

Pinnyei László István nevű fia Béb birtok felét, beleértve a templom felét is, és az összes gazdasági felszerelést 30 márka értékű dénárért bérbe adta néhai ugodi Chenig mester fiainak, Istvánnak és Péternek. A Chenigeknek szüksége volt Bébre, hiszen ez a kor volt a magánföldesúri váruradalmak kialakulásának ideje, mikor a vár körüli birtokokat igyekeztek, akár erővel is, megszerezni a várurak. Pinnyei István birtokai viszont zömmel Sopron vármegyében feküdtek, így tehát mindkét fél jól járt a bérlettel. Ettől kezdve Béb a Pápateszértől Kupig tartó ugodi várbirtok része lett.

A Bakonyvidéknek ezen a részén ekkoriban még nem volt vár: Pápa, Döbrönte, Hölgykő, Somló csak később épült fel, így tehát Béb jobbágyai aránylag védve voltak a tartományúri portyázók ellen.

Miután a Chenig-család kihalt, az ugodi váruradalomnak új urai lettek: előbb az országnak több nádort is adó Garai-család, majd a Mohács után Magyarország királyává koronázott I. János apjáé, Szapolyai István kincstartóé. Az 1488-as rovásadó-jegyzék szerint lakói 22 forint állami adót fizettek, ami 22 lakott bébi portát jelent. Mivel a telkes nemesek a telkükért 1 forintot fizettek, egy portára joggal számolhatunk két jobbágygazdaságot, ezt támasztja alá a következő szádad összeírásának 1 portái is.

A Mohács utáni török hadjáratok teljesítették be a falu sorsát: 1522-ben még említi oklevél plébánosát, de 1544-ben elnéptelenedett, miután az előző években több ízben is kifosztották, felégették a török portyázók. Lakossága az elnéptelenedésig: 1531-ben 12 adófizető, 5 szegény, 15 felégetett porta; 1536-ban 4 adófizető, 4 szegény, 2 puszta porta; 1542-ben 3 1/2 adófizető, 3 szegény porta.

Puszta volt évszázadokon át, elhagyott földjeit a szomszéd faluk (Ugod, Gyimót) jobbágyai használták, közben előbb a devecseri Choron-család, majd öröklés révén a Nádasdy-család birtoka lett. Puszta volt akkor is, mikor 1626-ban új tulajdonost kap: Esterházy Miklóst, a későbbi nádort. Az április 22-én keltezett átadó okmány szerint a bakonybéli apát bébpusztai földjét az ugodi jobbágyok az évek során elszántották.

A középkori falu helyére utaló leletek földmunkák során a falu belterületétől északra, a Kertek-alja nevű területen, illetve a belterület Kossuth u. 42-52. közötti szakaszán kerültek elő.

Miután 1726-ban megalapították az ugodi plébániát, annak filiája lett, egészen 1779-ig, mikor Csóthoz csatolták. Néhány család azért lakhatta, mert bár csak 1740-ben kezdődött az újratelepítése, egy okmányban a bébi iskolát említik.

Esterházy átszervezte a gazdálkodást. Mivel a középkori váruradalom-rendszer ekkorra menthetetlenül elavult, az uradalom központját Pápára helyezte, innen irányította régi három uradalmat: Pápát, Ugodot és Devecsert.

1740-ben megkezdődött Béb betelepítésének szervezése (állami adó alóli mentesség kérése, telepesek toborzása), majd 1741 januárjában szekereken megérkeztek az első telepesek. Ők a következők voltak:

Mathis és Dominicus Wolstroer (Wohlstommer), mindketten feleségükkel és összesen kilenc gyermekkel költöztek Bébre. A gyerekek közül a legfiatalabb Helena 10, a legidősebb Mathias 18-19 év körül lehett. A gyermekek neve: Mathisa, Joannes, Nicolaus, Michael, Laurentius, Barbara, Anna, Catharina, Helena.

Andreas és Petrus Tyria (Tiria, Tirion), akiknek gyermekeik: Georgius, Magdalena, Anna, Barbara, másik Anna, Francisca. Legfiatalabb az 5 éves Francisca. A családhoz tartozott még Joannes Tyria és felesége, Christina Pauler, valamint Maria Tyria és férje, Adamus Najczinger is, akik azonban nem rendelkeztek önálló jobbágytelekkel.

Carl Massio (Massion) hat 10-19 év közötti gyerekkel települt Bébre. A gyerekek: Joannes, Andreas, Thomas, Catharina, Francisca, Magdalena, Margaretha.

Joannes és Nicolaus Koch összesen hét gyermekkel érkezett: Jacubus, Petrus, Andreas, Michael, Catharina, Anna Maris, Joannes. Joannes 1741-ben volt 14 éves. A rokonságba tartozott még Anna koch, aki férjével, Martinus Nidermajerrel jött.

Henricus, Stephanus, Mathisa, Philipp Fletri (Fredics, Fledri). Négy családfő, akik valamilyen, már nem ismert rokonságban álltak egymással. Velük jött hét gyerek: Mathas, Jacobus, Georgius, Joannes, Fridericus, Anna Maria, Magdalena. Fridericus volt a legfiatalabb, aki 1740-körül született, az is lehet, hogy már Bében.

Joannes Preustroer (Prajsromer) feltehetően három gyerekkel költözött át: Petrus, Anna, Margaretha. A rokonságba tartozott egy másik Joannes Preustroer is, akinek felesége Barbara volt, valamint Matheus Preustroer Anna Klein nevű feleségével. Velük jött egy másik, a beköltözéskor 18 éves Margaretha.

Nicolaus Vasori (Vasarer, Vasjuir, Vasari) fiatal házasként érkezett Bébre Anna Maria Massio nevű feleségével.

Franciscus Hess 1743-ban 34 éves volt, felesége Margaretha Massio pedig 18.

Fridericus és Joannes Fodi házas emberek voltak. Fridericus felesége Catharina Massio volt, Joannesé pedig Margaretha Koch. A családba tartozott még Mathisa Fodi, akinek felesége szintén egy Margaretha Koch volt. A három házaspárnak összesen 11 gyermeke volt: Fridericus, Fridericus, Petrus, Petrus, Stephanus, Josephus, Catharina, Margaretha, Elisabetha, Cristhina, Anna Maris. A legkisebb Cristhina, aki legfeljebb 1-2 éves volt, vagy meg sem született még az ideérkezéskor.

Franciscus Wayland (Vailand, Veiland) feleségével, Barbara Turmannal települt a faluba. Velük jöttek 11 és 19 év közti gyermekeik: Nicolaus, Jacobus, Petrus, Susanna, Barbara.

Joannes Kirsch H’arc nem szerepel az anyakönyvekben, csak neve maradt fenn. Ha egyáltalán megérkezett Bébre, akkor is csak rövid ideig élhetett itt.

Joannes Rupert 1743-ban lett keresztapja Henricus Fledri lányának, Mariannának. Ezen kívül semmi adat nem maradt fenn róla.

Egy régi panaszlevél szerint a telepesek lotharingiaiak voltak, de a nyelvjárás inkább bajor-osztrák eredetre vall. Voltak köztük olyanok is, akik már régebben Nyitra megyében telepedtek le, onnan jöttek tovább Bébre. A házhelyek még nem voltak kimérve, mikor megérkeztek, feltehetően a környező falvakban szállásolták el őket a családoknál, majd Esterházy Ferenc engedélyezte, hogy Bében ideiglenes kunyhókat építsenek, ehhez, s tüzelőnek fát Vadkerten vághassanak. "Amidőn reá fog érkezni kegyelmed, vigye ki minnyájukat és mutassa meg az pusztát, hogy tudhassák, hol telepedjenek meg, mely alkalmatossággal az ingeneur is menjen ki, és valamint a szűcsieknek, úgy azoknak is mérje ki a háztelkeket, az földeket, réteket, és legelő mezőjöket, úgy hogy minden szántóföld 60 pozsonyi mérő alá legyen" - írja 1741. február 11-én Bittó József tiszttartónak. Egy pozsonyi mérő alá való föld kb. 1/2magyar holdnak felel meg, tehát Bében egy jobbágytelekhez 30 hold nagyságú szántó tartozott. Mikor a földmérő eleget tett az utasításnak, a földrajzi adottságokat és a rendelkezésre álló területet figyelembe véve, valamivel kisebbre vette a telkek méretét. Az 1768. évi urbárium adatai alapján a beltelek nagysága 5,1/2 mérő volt, a szántó 36 hold, a rét 6 "Tagwerk", ami megfelel a magyar "kaszás" kifejezésnek. Az urbérrendezést végző megyei kiküldötteknek adott utasítás a "kaszás"-t egy holddal veszi azonos területnek. Az 1768. évi urbérrendezés során országosan 1200, 1300 vagy 1400 négyszögöles holdakkal számoltak.

Szabadmenetelt és háromévi adómentességet élveztek. A privilégium lejárta után évi árendát fizettetek, természetben pedig kilencedet és tizedet adtak. A három év leteltével évente 6 forintot fizettek az uraságnak, valamint két fuvart adni a Balaton mellékére. Az uraság konyhájára minden gazda évi 2 tyúkot, 4 font zsírt, 20 tojást adott, ezen felül két gazdának egy kappant és egy libát. Ezeket a természetbeni juttatásokat pénzben is megválthatták, ami évi 2 forint 10 dénárt jelentett. Ezenfelül fizették a tizedet is. Karácsonykor minden gazda egy szekér fát volt köteles fuvarban Pápára szállítani, valamint ha a gróf itteni birtokaira jött, szükség esetén előfogatot biztosítani. Szent Mihály napjától (szept. 29.) karácsonyig szabadon mérhették saját borukat. A telepesek a kijelölt rendben kötelesek voltak házaikat felépíteni, amihez fát az uradalom biztosított. Ha valaki a megszabott időben nem építette fel a házát, elvesztette jogát a telekre, de csak akkor távozhatott, ha maga helyett mást állított. A jobbágyok szabadon költözhettek. Jogszolgáltató fóruma a pápai Esterházy-úriszék.

A telepesek a Gyimótról Koppány felé vezető út két oldalán építették fel házaikat. A falu központja a romjaiban még álló templom volt, ezt fakápolnává építették át. Vele szemben volt az iskola. A beltelkek elrendezése olyan volt, mint a többi falvaké: a telek egyik szélén, az utcára merőlegesen állt a lakóépület, az udvarra nyíló ajtóval, mögötte az istálló, majd a többi melléképület. A telek végében keresztben állt az átjárható pajta, ami az udvart a kert felől zárta le. A beltelkek vége a két patak partjáig nyúlt. A keleti faluszélen, a Gerence partján volt a káposztás, ahol minden családnak volt parcellája. A földnélküli zsellérek házai a falu szélén álltak, általában beltelki szántó sem tartozott hozzájuk.

A kültelekhez 36 hold szántó és 6 hold rét tartozott. A szántókat ezeket nem egy darabban kapták meg a telepesek, hanem mindenkinek minden dűlőben volt földje. A kiosztott rét a Gerence árterében volt, a közösen használt legelő az Öreg-sédtől a Vadkertig húzódott. Mivel a német telepeseknél az öröklési rend az volt, hogy mindig a legidősebb fiú örökölte az egész telket, így Bében nem alakultak ki apró telektöredékek

Az első évben még élelemre is alig volt gabonájuk, nemhogy vetni, így Esterházy hozzájárult, hogy az uradalomtól kapjanak kölcsön vetőmagot és takarmányt, de csak azok, akik előtte Nyitrában laktak, s ott maradt vetésük és rétjük, mely biztosítékul szolgált. A telepesek közül többen morogtak, hogy sokkal rosszabb körülményeket találtak, mint amit ígértek nekik, többen a nyár közepén még hozzá sem kezdtek a házépítéshez. Több ctelepes elköltözött, mások jöttek a helyükre, ekkor találkozunk a Grob, Walentics, Novák, Weber, Meringer, Malasics, Pomati, Wagenhoffer családnevekkel Bében.

Tűzvész ütött ki a faluban 1762 áprilisában, melyben 11 ház égett le az utca déli oldalán a templom és a Gyimót felőli faluvég között. Elégett a ház, minden tartozéka, a gazdasági és iparos szerszámok, elpusztult 1 tehén, 1 borjú3 sertés, 5 malac és csaknem minden baromfi. A károsultak a kiküldött vizsgálóbizottság jelentése alapján 2 évi mentességet kapott az állami 8hadi9 adó fizetése alól.

A Mária Terézia elrendelte Úrbérrendezést Veszprém megyében, így Bében is, 1768-ban hajtották végre, mely a jobbágytelek tartozékainak és azok nagyságának meghatározásával kezdődött.

Béb szántóföldjeit 1. osztályba sorolták, ami 22 holdnyi területet jelentett egy egész jobbágytelek esetében. A réteknél hasonló volt az eljárás. Bében a rétek is 1. osztályú besorolást kapták, mely szerint 8 hold tartozott egy egész jobbágytelekhez. Minthogy a telepítéskor megkötött szerződés értelmében a bébi jobbágytelek 5 1/2 pozsonyi mérő alá való beltelekből, 36 hold szántóból és 6 hold rétből állt, ez meghaladta az országosan előírt nagyságot. Bében 1768-ban a jobbágyok kezén lévő terület 895 hold volt. A rendezés során 26 telkes jobbágyot, 15 házas és 8 házatlan zsellért írtak össze.

Egy addig egésztelkes bébi jobbágynak 1768-tól 1 3/8, egy féltelkes jobbágynak pedig 6/8 nagyságú telke lett, ami azt jelentette, hogy ehhez az arányhoz megnövelt terhekkel tartoztak. Az immár 1 3/8 nagyságú telekkel rendelkező bébi jobbágyok szolgáltatásai voltak: 1 forint cenzus, teleknagyságtól függetlenül. Ajándék címén 2 3/4 kappant, 2 3/4 tyúkot, 16 1/2 tojást, 1 3/8 öl tűzifát, és 8 1/4 bála dohányt kellett évente a földesúrnak szolgáltatnia. A rendelet heti 1 napi igás, vagy 2 napi kézi robotot írt elő, 4 egész telek után pedig évente egy hosszúfuvart. A bébi 1 3/8 telekkel rendelkező jobbágyok esetében ez évi 73 1/8 nap igás vagy 146 2/8 napi gyalogrobotot jelentett. A 6/8 nagyságú telekkel rendelkező jobbágyok az 1 forint cenzuson kívül mindent arányosan csökkentett mértékben adtak. Továbbá a föld minden terméséből, a méhből, bárányból, gödölyéből, kenderből, lenből kilencedet vagy hegyvámot kellett adniuk. Az addigi szokásnak megfelelően az urbárium biztosította a jobbágyok számára a közös legelőhasználatot, valamint korlátozott mértékben erdőhasználatot is. Szabályozták a borkimérési jogot, kocsmáztatást is. Azokon a helyeken, ahol szőlőhegy nem volt (ide tartozott Béb is) a kocsmáltatási jog Szent Mihály napjától karácsonyig illette a jobbágyokat.

Azokat, akiknek szántója és rétje nem érte el az 1/8 telek nagyságot, a zsellérek közé sorolta az urbárium. A házas zsellérek évi 1 forint cenzust, s évente 18 nap kézi robotot teljesítettek. A robotkötelezettség a házatlan zselléreknél 12 nap volt. A rendelet szerint az utód nélkül meghalt vagy megszökött jobbágy javai a földesurat illették meg, azonban a megürült jobbágytelkeket nem csatolhatta majorsági földjeihez, hanem ismét jobbágyot kellett rá telepítenie, hogy ne csökkenjen az országos adózás alapját is képező paraszttelek-szám. A vadászat, halászat, a pálinka- és sörfőzés, ezek árulása, a vendégfogadó és vám joga ezentúl is egyedül a földesurat illette meg.

A fennmaradt névsorból kitűnik, hogy az eredeti telepesek közül ekkor már csak hat élt Bében. Az 1817. évi püspöki egyházlátogatás alkalmából az összeíró megállapította, hogy az anyaegyház (ekkor már Csót) megközelítése esős időben, a Gerence gyakori áradása miatt miatt nehéz, sőt életveszélyes. A falu lakossága 1785-ben 352 fő volt.

Az új templom terveit Pauly Mihály készítette, építése 1790 áprilisában kezdődött, a felszentelésére 1791-ben sor került, bár a teljes munkával csak 1793 végére készültek el. A falu és a csóti anyaegyház plébánosa közti megegyezés szerint minden negyedik vasárnap tartott misét Bében, a többi vasárnap Csóton. A temető az újratelepítés után a közvetlenül a templom mögött volt, mai helyére csak 1842-ben került, mikor a régi már teljesen betelt.

Az iskola 1748-ban már biztosan működött, az első ismert bébi iskolamester Heidler Jakab volt, akit 1754 és 1760 között több ízben említ az ugodon vezetett anyakönyv: gyereke született, illetve keresztszülőként szerepelt. Az iskola egészen 1974-ig működött Bében, attól kezdve Csótra jártak át a gyerekek, majd 1992-ben ismét megnyitották.

Lakossága a 19. század elején: 1817: 403 fő 53 házban; 1818: 439 fő 53 házban; 1820: 438 fő 57 házban; 1828: 145 adózó fő, ebből 1 fő iparos; 1829: 412 fő; 1836: teljes lakosság 496 fő.

Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc során a bébiek is megtették, amit tudtak. A nemzetőrségbe 38 főt írtak be, a decemberi honvédsorozáskor 9 legényt soroztak honvédnek, ketten közülük (Bernstengl Jakab és Fummer Jakab) ekkor már Kosztolányi Mór őrnagy önkéntes nemzetőralakulatában szolgáltak. A község lélekszámához mérten jelentős, 58 fő ajándékozott a honvédség felállítására és a független magyar forint megteremtésére is.

Lakossága a 19. század második felében: 1957: 524 fő; 1869: 438 fő; 1880: 516 fő 63 házban; 1890: 527 fő 70 házban, 1900: 518 fő.

1902-ben megindult a forgalom a Bánhida - Pápa vasútvonalon. Az ugodi állomás Ugod pénzéből épült fel, mint utóbb kiderült, bébi területen. Béb község képviselői a vasútépítéshez anyagilag nem járultak hozzá. Hogy a vitáknak elejét vegye, Esterházy Pál a kérdéses területet 1912 novemberében Ugod határához csatoltatta.

Az első világháborúban 16 bébi halt meg a harctereken, fogolytáborokban, kórházakban. A háború utáni földosztás során 49 bébi lakos kapott 41 kat. hold és 105 négyszögöl területet.

A második világháború frontja 1945. március 25-én vonult át a falu fölött. Komoly harcok nem voltak, a 12. "Hitlerjugend" SS-páncéloshadosztály katonái sietve menekültek a szovjet 106. gárda lövészhadosztály csapatai elől. A visszavonulók a Gerence partján álló öreg, eredetileg 1738-ban épült, malom épületét felgyújtották, s többé nem is épült újjá. A második világháborúnak 22 bébi áldozata volt, nevük a templom melletti emlékművön olvasható.

A háború utáni földosztás Bében nehézkesen haladt. Ennek oka a várható kitelepítés volt, a kitelepítendők nem kaphattak földet, viszont a névsor több alkalommal is változott, valamint az ország más területéről is költöztek be nincstelenek, akiknek viszont kellett földet juttatni. A kitelepítés során 1948-ban Bébről 5 családot és egy egyedülálló személyt telepítettek ki.

Lakossága a 20. század első felében: 1910: 472 fő; 1920: 475 fő 79 házban; 1930: 505 fő 97 házban; 1941: 491 fő 105 házban.

A "Kossuth" termelőszövetkezet 1959-ben alakult meg, 1961-ben egyesült a csóti "Vörös Hajnal"-lal. 1966-ban az önálló bébi tanács is megszünt, 1990-ig Csótról irányították a falu ügyeit.

A rendszerváltoztatás után megalakult a helyi önkormányzat 1990-ben (polgármesterré Mehringer Lászlónét választották, de mivel ő lemondott, 1991. január 1-től mind a mai napig Hauber János a falu polgármestere); 1992. szeptember 7-én megkezdődött a tanítás a Weiland György Általános iskolában, 1994-ben bevezették a vezetékes gázt; 2001-ben átadták a szennyvízcsatorna-hálózatot; 1994 után a volt disznólegelő területén 41 telket alakítottak ki; az 1997-ben felújított művelődési házban kapott helyet a Polgármesteri Hivatl és a német kisebbségi önkormányzat is.

Lakossága a második világháború után:

1960: 413 fő 113 házban;

1970: 345 fő;

1980: 274 fő 96 házban;

2000: 262 fő 98 házban;

2002: 258 fő 99 házban.


Irodalom

H. Szabó Lajos: Pápa és környéke 1848-1849. Pápa, 1994.

Ila Bálint - Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. 143-145. oldal.

Ilon Gábor: A Magyarország Régészeti Topográfiája 4. kötetének (hajdani pápai járás) kiegészítése 1970-1994. (Megjelent: Pápai Múzeumi Értesítő 5. 63-136. oldal) 74-75. oldal.

László Péter: Béb. Béb, 2002.

Magyarország Régészeti Topográfiája - A Pápai és Zirci járás. Bp, 1972. 65-66. oldal.

Nemesbüki András: Községeink története A-tól Z-ig (Veszprém megye). Veszprém, 1986. 57-58. oldal.


Összerendezgette: Wenczel István